2016. május 16., hétfő

Megjelenni, vagy nem megjelenni: ez itt a kérdés!

Zenét mindenkinek: ehhez ezt


Nem beszélhetnénk igazi szubkulturális szempontból való vizsgálatról, ha nem néznénk meg közelebbről, hogy az urbex mit is akar (vagy mit nem akar) a médiától.

A szubkulturális gazdaságokkal kapcsolatos tanulmányaink során nem egyszer, és nem kétszer találkoztunk egy paradoxonnal: 
a szubkultúra nem akarja, hogy negatív vélemények legyenek róla, küzd az őt megbélyegző megnyilatkozások ellen, tagjainak anyagilag célja a sikeresség és ezáltal a nagyobb közönség elérése
eközben pedig
irtóznak attól, hogy a „nem tagok”, a kívülállók, a mainstream behatoljon a szubkultúra szférájába.

A gazdasági célok egyszerűen szembe mennek a szubkultúra „morális” céljaival.
Ezt láthattuk már Rozsdaművek Márknál is:

R: És ha szervezett túra keretében…?
M: De az nem urbexelés!  Hogy fedezel fel egy várost? Szervezett turistaútvonalon, vagy magad? Azért szerintem van különbség!
Á: És akkor mi most nem urbexeltünk, mert Te vezettél minket?
M: Az más, mi most itt voltunk hárman.
R: Van számkorlát?
M: Legyen tíz fő…
R: Akkor azalatt urbex, afelett meg már nem?
M: Ami nem spontán, amit interneten hirdetnek, és jelentkezhetsz rá… Az már nem az. Az olyan, mintha bemennél a Nemzeti Múzeumba, vagy a Parlamentbe, az nagyon turistás. Ráadásul nem is tudom hányan jelentkeznek ilyesmire, ott mindenkire figyelni is kell… Az már nem urbex.

És látjuk a Városi Gorillánál is:

Mit gondolsz az urbex szubkultúra ábrázolásáról a médiában?

Nem tudom mennyire foglalkozik ezzel a média, van persze néhány cikk időnként. Szerintem minél nagyobb visszhangot kapna annál hamarabb vesztené el a dolog a különlegességét, varázsát, engem nem érdekel a média igazából. A lényeg talán az lenne, hogy azt mindenképpen hangsúlyozzák ki, hogy az urbex nem vandalizmus, nem lopás stb., talán ezt lehetne az urbex-presztízsben előtérbe helyezni és kiközösíteni azokat akik ártó szándékkal urbexelnének. (én a grafitizést is utálom)

Nem, most nem azt fogom írni, hogy de hát akkor miért írnak blogot – a blog egyértelműen a szubkultúra tagjai számára készül, nem a nagyközönségnek. 
Szemben a cikkekkel. Ahogy arra az előző posztban is láttok példákat (és ennek a végére is belinkelem az összes 444-es urbexes cikket, csak a rend kedvéért) a magyar sajtó egy része igenis törődik az urbex-szel. Az urbex pedig ezt nem csak, hogy nem utasítja el, de az arcát, hangját adja hozzá, együttműködik velük.

Hogy ez azért van, mert a 444 nem negatív kritikát fogalmaz meg? Vagy azért, mert Ács Daniék alapjáraton szuperjóarcok, és ezért nem lehet nekik nemet mondani? Igazából teljesen mindegy. A történet vége mégiscsak az lesz, hogy emberek látják és olvassák ezeket a cikkeket, kedvet kapnak a dologhoz, jelentkeznek egy facebook eventre (mert mondjuk nem tudják, hol kezdjenek neki), és pont azokká az emberekké válnak, akik az urbexes szféra szerint elveszik a szubkultúra intimitását.

És, hogy kik a kapuőrök? Ez, egy alapvetően névtelenségen és egymás nem-ismerésén alapuló szubkultúránál igen nehéz kérdés. Kapuőr mindenki, és senki: urbexes vagy, ha bemész a Lipótmezőre, csak ne facebook eventtel menj. 

És akkor a 444 és a Városi Gorillák:



[Félreértések elkerülése érdekében: nem, én most nem szólom le sem Márkot, sem senki mást. A szubkultúrák ilyenek. Sőt, szerintem nem csak azok. 12 éves korom óta Nirvana rajongó vagyok, és sírógörcsöt kapok, ahányszor a H&M-ben vagy Bershkában Nirvana pólót látok – pedig, ha csak egy tizenévest rávesz arra, hogy meg is hallgassa a zenét, már volt értelme; ennek ellenére a számba hányok, ahányszor ilyesmivel találkozom. Azzal is tisztában vagyok, hogy a látszat ellenére Kurt Cobain hívogatta az MTV-t, hogy játsszák többször a Smells Like Teen Spiritet. Ezek a dolgok ilyenek – híresek és gazdagok akarunk lenni, közben meg féltjük a saját területünket, és előadjuk, hogy nekünk nem kell se pénz, se pozitív megítélés.]




Hogyan jelenik meg az urbex a médiában?

Mivel a blogunk az urbex-szel foglalkozik, úgy éreztem fontos, hogy megnézzük,  hogyan jelenik meg a médiában ez a tevékenység, ami egyre nagyobb tömeget mozgat meg. Érdekes módon Magyarországon még nem érte el azt a népszerűségi skálát, mint az USA-ban, ahol 2007-ben film is készült az urbexesek életéről.

Amerikában az urbexet nem ám csak úgy magába művelik. Van olyan művésznő, aki tiltott helyekre merészkedik és meztelenül fotózza magát, persze mindezt művészet címszó alatt. Magyarországon inkább azzal versenyeznek az urbexesek, hogy ki lép először az elhagyott területre.

Ahogy rákerestem az urbexre elég sok cikk jelent meg, amik mind az Urbex Explorations-t írták körül. Interjúk és videók készültek az aktív urbexesekkel és van több hivatalos urbex honlap is.

Az urbex médiában való megjelenítése azért is volt még régebben necces feladat, mert annyira azért nem volt szabályszerű. Tehát elhagyatott, bezárt, magánterületre beosonni, úgy, hogy persze nem rongálnak, nem lopnak el semmit az urbexesek még mindig nem volt annyira jó dolog a másik oldalról nézve. Azonban a ma már kezdi kinőni ezt a tulajdonságát és egyre inkább elfogadottabb és inkább műemlék életben tartó és őrző funkciót tölt be, legalábbis a médiában.





Ez Magyarország talán leghíresebb urbexes blogja. 2010 óta jelennek meg rajta posztok, amik különböző urbexes helyeket mutat be az érdeklődőknek. A beszámolókon túl találunk itt „hivatalos” urbex szótárat, aminek köszönhetően megtudtam, hogy mi az a craning, ami annyit tesz, mint daruk, antennatornyok és hasonló szerkezetek megmászása. A „tériszony” címszó alatt eseményeket hirdetnek, amelyek érdekelhetik az érdeklődőket. Az „ipari alpinisták” fül alatt tanfolyamokról olvashatunk beszámolót, hogy az írója milyennek érezte. A „ Panorámák” fülnél is hasonló írásokat olvashatunk, de itt leginkább különböző helyeket ír le a szerző. Végül pedig a „Sajtó” fülecske alatt az összes témában megjelent cikket találjuk összegyűjtve.
Szintén ezen az oldalon tudjuk meg, hogy az urbex milyen sok orgánumban jelent már meg. Ilyen például a presztízs, újszó.com, hvg.hu, tv2, index.hu és még sorolhatnánk.



Zubreczki Dávid indított egy blogot urbanista.blog.hu címen, majd annyira jól írt és annyira sikeres volt a blogja 2014-ben, hogy át is költözött az index egyik aloldalára, hogy onnan hirdesse az igét. Itt azonban már nem csak az urbex témájával foglalkozik, hanem többek között az építészet, ingatlanos dolgok, és a közterület is megtalálható a repertoárjában.  Olyan cikkeket írt, mint egy titokzatos vadászkastély Józsefváros közepén  vagy éppen a New York-i felhőkarcolókstílusát leli meg a magyarországi építészetben. 

Egyéb megjelenések
A 444.hu az utóbbi időben eléggé felkapta az urbex témát. Mikor kiderült, hogy urbexesekhez kötődik az Illatos úti botrány elindítása, elkezdtek komolyabban érdeklődni a hobbi iránt és rögtön készítettek is egy videó riportot, ahol két urbexessel felfedeztek egy elhagyatott helyet. http://444.hu/2015/06/02/betorok-akik-nem-visznek-el-semmit/

A videót itt tudjátok megnézni.

Youtube
Beírtam, hogy urbex a youtube keresőjébe és meglepetésemre, rengeteg találatot kiadott. Leginkább külföldi videósok és leginkább ijesztően magas helyeket mutatnak be, amikre inkább nem kattintok rá, mivel durva tériszonyom van innen a székemből is. Ezen kívül börtönökben, gyárakban, alagutakban lófrálnak a külföldi urbexesek, akik attól sem riadnak vissza ha elkapja őket a rendőrség.

Ha van bátorságod nézz bele:

Facebook
Utóbbi időkben egyre többször látom a Facebook felületén, hogy az urbexesek, mint a Városi Gorillák próbálnak közösségi eseményt csinálni egy-egy urbex kalandból. Meghirdetik eseményként a Facebookon és nagyobb tömegben elmennek. A „régi idők” urbexesei annyira nem tartják ezt jó ötletnek, éppen az urbex kevésbé legális volta miatt, de nem tudnak mit tenni.


Szellemvárosok Magyarországon

Facebookon, youtube-on és külön blogon is jelen vannak a Szellemvárosok szerzői.


2013. májusa óta osztják meg élményeiket az urbex imádókkal.




Őszinte szavak egy Városi Gorillától

1. Miért urbexelsz, mi vele a célod?
Engem személy szerint ezeknek a helyszíneknek a borzongató, kísérteties hangulata vonz, az ismeretlen felfedezésének élménye, valamint ennek a hangulatnak, az épületek és környezet jellegzetességeinek megörökítése fényképeken keresztül. Talán sok urbexessel ellentétben a bejutással kapcsolatos kihívások, adrenalinpumpáló helyzetek nem vonzanak, a nyugodt, biztonságosabb bejutásokat szeretem, amikor van idő nyugodtan körbenézni, fényképezgetni.

2. Hogyan kezdted?
Először egyedül voltam egy helyen, rájöttem, hogy ez nem praktikus. Majd facebookon keresztül találkoztam az akkor még nem létező Városi Gorillák későbbi alapító tagjával és ő gyakran  szólt nekem ha volt valami jó hely.

3. Mit tudsz a közösségről?
Azt hogy nagy a titkolózás, irigykedés, rivalizálás.

4. Hol találkoztál azokkal, akikkel urbexezni szoktatok?
Facebook, illetve urbexelések alkalmával.

5. Hol vannak a „gyülekezési pontok”? (Egy kocsma, ahová általában az urbexes arcok járnak, vagy egy bolt, etc.)
Én személy szerint nem vagyok kocsmázós, bulizós - inkább csak már konkrétan az urbex-helyszíneken szoktam találkozni a többiekkel.

6. Mi számít presztízshelyszínnek Magyarországon?
Talán a minél kevésbé látogatható, nevezetesebb helyek (pl.: OPNI, metróalagutak), vagy olyasmi amit elsőként fedez fel, mutat be az urbexes vagy urbexes-csapat. Annyira presztízs megközelítésről nem szoktam hallani (személy szerint nem is foglalkoztat ilyesmi).

7. Kit tartasz a legjobbnak a szubkultúrán belül?Melyik nemzetközi színteret tartod izgalmasnak?
Nem nagyon gondolkodtam ilyesmin, de talán elsősorban fotózási szempontból megítélve látok "legjobbnak" néhány külföldi urbexest akik nagyon látványos helyekre jutnak el és mutatják be a képeiket különféle fotómegosztó oldalakon. Nyílván azt is jónak kell tekintetni aki nem fotóz csak urbexel és kockázatott vállal stb. Én a mindenféle veszélyes akcióhősködést (nagyon magas szerkezeteken való pózolás,csüngés stb.) személy szerint értelmetlen hülyeségnek tartom, főleg, hogy szerintem az ilyen videók ártanak az urbexesek "életterének" mert a balesetveszély kockázata miatt talán ha az ingatlan tulajdonos ilyen videókat meglát fokozottabb lesz az őrzés, szankció. Színtérnek szerintem az oblivionstate.com közössége igen kiterjedt a témában.

8. Mit gondolsz az urbex szubkultúra ábrázolásáról a médiában?
Nem tudom mennyire foglalkozik ezzel a média, van persze néhány cikk időnként. Szerintem minél nagyobb visszhangot kapna annál hamarabb vesztené el a dolog a különlegességét, varázsát, engem nem érdekel a média igazából. A lényeg talán az lenne, hogy azt mindenképpen hangsúlyozzák ki, hogy az urbex nem vandalizmus, nem lopás stb., talán ezt lehetne az urbex-presztízsben előtérbe helyezni és kiközösíteni azokat akik ártó szándékkal urbexelnének. (én a grafitizést is utálom)

9. Milyen urbexesnek tartod magad? Mit jelent számodra urbexesnek lenni?
Én a "gyengébb" urbexes kategória vagyok, mert én nem mászok mindenen át, tetőkre sem megyek, ugrálok át stb., kutyák őrük elől sem szívesen futok inkább kommunikációval próbálkozom ha gáz van. Volt részem már "menekülésben" de csak ritkán. Szeretem az urbexet hobbiként meg a fotózás miatt.

10. Milyen kellékek kellenek az urbexhez, hol szerzed be őket?
Én csak a koszolható ruházattal, meg fotófelszereléssel foglalkoztam. Nekem álkulcs-készletem, horgonyos kötelem stb. nincsen. Van egy feszítővasam amit néha beadok a csapatmunkába :).

11. Hogyan dokumentálod a bejárásokat (fotó, cikk, blog, etc) és miért?
Fótózással - nem profi módon sajnos. Blog vagy honlap sem lenne rossz ötlet.

12. Mi a véleményed a facebookos eseményekről, csoportokról?
Szerintem az a baj, hogy nem szűrhető ki, ki milyen habitussal szándékkal jönne ilyen helyekre ha nyilvános az esemény. A "kiscsoportos foglalkozás" jobb, már csak a feltűnés elkerülése végett is.

13. Melyik az a hely Budapesten, amit szerinted mindenkinek látnia kellene?
Nem tudom, mindenkinek más az érdeklődése. Engem például nem vonzanak a hadi létesítmények, de nagy álmom lenne a metróalagutakat bejárni (kicsi részén volt szerencsém járni). Régi gyárakat, kórházakat, Kelenföldi erőművet is szeretem. Vannak helyek amit végül is bárki láthat ha akar.

14. Melyik blogot követed, kik a kedvenceid?
Inkább csak különféle (többnyire nemzetközi) facebookos urbex-csoportokat követek. Szellemvárosokat például én már unalmasnak érzem a lakatanya, parasztház témával - illetve, hogy mindig ugyanazt ismételgetik.

Minimál urbex-történet: Zinek, Ninjalicious, Cipők


Ninjalicious 
A képen Jim Chapman, vagyis Jeff szerepel, akitől az Urban Exploration kifejezést eredeztetik. Milky Puppy (YIP zine), majd Ninjalicious álvnéven kezdett el tevékenykedni a torontoi zine-kultúrában a kilencvenes években. Fiatal korában gyakran volt kórházban különböző betegségek miatt, így unalmában elkezdte felfedezni a kórház épületeit, a pincét, különböző helyiségeket, felszereléseket böngészett - ha volt hozzáférése, ha nem. Ezután kezdett bele az Infiltration zine-be, aminek az alcíme: the zine about going places you’re not supposed to go, vagyis zine olyan helyekről, ahova nem szabadna menned. Ennek első számában honosította meg az urban exploration kifejezést. A zine óriási hatással volt a torontoi és nemzetközi urbex és zine-kultúrára, aminek nyomait lehet olvasni ebben a threadben, amiben hozzászólók tömegei köszönik meg munkásságát, ami által ők is kapcsolatba kerültek a szubkultúrával. 

Infiltration számok

Kedvenc helyszíne a torontoi Royal York Hotel volt, aminek az Infiltration egész első számát szentelte. 
current-1.jpg
Az Infiltration utolsó, 25. száma

A zine 25 számot élt meg, 2005-ben szűnt meg, a honlapja azonban a mai napig elérhető, ápolva Ninjalicious munkásságát a különböző kiadványok által. 
Az Infiltration logoja
Ő is hirdette egész életében az urbex etikai kódexét, a lopás és a vandalizmus elítélését, ami mellett folyamatosan kiállt nyilvános szereplései (pl.: convention-ök) alkalmával, és saját írásaiban is. Sok interjút visszautasított, hogy védje a szubkultúrát, ha valamit mégis elvállalt, azért tette, hogy javítsa az urbex társadalmi megítélését, "megszelidítése" a közvélemény előtt. 
Még életében napvilágot látott könyve, az Access All Areas: a user's guide to the art of urban exploration (Hozzáférés minden területhez: bevezető az urbex művészetébe), ami tippeket, tanácsokat tartalmazott az urbex gyakorlásához.
Ő is hirdette egész életében az urbex etikai kódexét, a lopás és a vandalizmus elítélését, ami mellett folyamatosan kiállt nyilvános szereplései (pl.: convention-ök) alkalmával, és saját írásaiban is. Sok interjút visszautasított, hogy védje a szubkultúrát, ha valamit mégis elvállalt, azért tette, hogy javítsa az urbex társadalmi megítélését, "megszelidítése" a közvélemény előtt. 
Még életében napvilágot látott könyve, az Access All Areas: a user's guide to the art of urban exploration (Hozzáférés minden területhez: bevezető az urbex művészetébe), ami tippeket, tanácsokat tartalmazott az urbex gyakorlásához.


Ninjalicious 2005-ben, hosszas betegeskedés után, 31 éves korában elhunyt, viszont az urbex kultúra a mai napig őrzi emlékét és munkásságát. 
Érdekes az Infiltration honlapon összeállított idővonal, ami létrehozza az urbex történeti narratíváját, összegyűjti a releváns előzményeket, történéseket. Először a különböző felfedezőket, kalandorokat sorolják fel, majd a XX. századi avantgardistákat, szituacionistákat, de pl.: a II. világháború párizsi ellenállóit is, akik katakombákban közlekedtek. A XX. század utolsó harmadában megsokszorozódnak a különböző városi tereket hackelő csoportosulások, leginkább Ausztráliában (Cave Clan mozgalom), az USA-ban és Oroszországban (Diggers of Underground Planet mozgalom, akik felfedezik a Metró-2 vonalat Moszkvában, ami a Kreml elitjét hivatott evakuálni vészhelyzetben).

A korai urbex zinek közé tartozik a Jinx Magazine, ami segítette a szubkultúra terjedését, így hasonlóan a graffitihez, gördeszkázáshoz, ez is egy népszerű szabadidős tevékenységgé vált a kétezres években. Ennek jele, hogy ekkor már megjelent urbex-tematikájú újság, weboldalak, filmek (28 nappal később) is. A Converse például kollaborált Thomas Midlane urbexessel egy urbex-cipő piacra dobásában - ezzel is erősítve a szubkultúra kommercializálódását. Azóta a The North Face és a New Balance is előrukkolt "urbex-cipővel". 

New Balance Urban Exploration 1600, Elite Edition

Párhuzamosan napvilágra kerültek urbexelők halálesetei is, fokozva a szubkultúráról kialakult veszélyességet sugalló képet, negatív médiareprezentációt. 
Az urbex világméretű szubkultúrává nőtte ki magát, a popkultúra részéve is vált, illetve több diszciplína is foglalkozik tudományos szinten a jelenség értelmezésével.  


Források:

Urbex Budapesten - térkép

Izgalamas Urbex helyszínek Budapesten. Katt a piros nyílra képekért, cikkekért.

2016. május 15., vasárnap

Interjú a Szellemvárosok bloggal

1. Miért urbexelsz, mi vele a célod?
Érdekelnek az elhagyatott épületek és a történetük.

2. Hogyan kezdted?
2008-9 környékén kivitt egy ismerősöm egy szovjet laktanyába és egyből megfogott az érzés.

3. Mit tudsz a közösségről?
Nagyjából semmit.

4. Hol találkoztál azokkal, akikkel urbexezni szoktatok?
Írtak nekem anno, jó helyeket ajánlottak bejárásra, és kialakult egy ismeretség, néhol már barátság is. És így megyünk hol együtt, hol külön felfedezni.

5. Hol vannak a „gyülekezési pontok”? (Egy kocsma, ahová általában az urbexes arcok járnak, vagy egy bolt, etc.)
Nincs ilyen hely.

6. Mi számít presztízshelyszínnek Magyarországon?
Talán az OPNI.

7. Kit tartasz a legjobbnak a szubkultúrán belül? Melyik nemzetközi színteret tartod izgalmasnak?
Belga, Francia, Német, amerikai
8. Mit gondolsz az urbex szubkultúra ábrázolásáról a médiában?
Harmatgyenge és felületes.

9. Milyen urbexesnek tartod magad? Mit jelent számodra urbexesnek lenni?
Nem tudom magam besorolni, csinálom, mert szeretem csinálni, nem verseny. Életérzés.

10. Milyen kellékek kellenek az urbexhez, hol szerzed be őket?
Enni, innivaló, váltóruha, nekem kamera (másnap fotóscucc), akksik, lámpa, kesztyű.

11. Hogyan dokumentálod a bejárásokat (fotó, cikk, blog, etc) és miért?
Videó, fotó és cikk. Ha nem érdekes a téma annyira, csak videó. Olyan „megér egy videót” szint 

12. Mi a véleményed a facebookos eseményekről, csoportokról?
Sokaknak még új a dolog, nem fogják fel, hogy ezek nem turistalátványosságok és többnyire lezárt vagy őrzött helyek.

13. Melyik blogot követed, kik a kedvenceid?
Nem szoktam mást követni, néha belenézek egy –két külföldi videós anyagába.

2016. május 14., szombat

"Kerítés? Ugyan már!"


Egy gyönyörű, kánikulás péntek délután sikerült "megmásznunk" a következő célpontunkat is, ami nem is lehetett volna más, mint a Sertésvásárcsarnok és a mellette álló magasztos víztorony "komplexuma". A messzi Gubacsi útra érve már izgatottan vártuk milyen akadályokkal kerülünk szembe, hiszen Márk vezérünk korábban említette, hogy ezt a csarnokot bizony kerítésmászással tudjuk csak megközelíteni. Azonban mi felvettük "legújabb nadrágunkat, legfényesebb cipőnket és legszebb kalapunkat" és bizony belevágtunk a sűrűjébe!



Az épület egy óriási elkerített területen "búslakodik" magányosan, még csak rá se látva karcsú kedvesére, a Víztoronyra. A telep hatalmas növényzete szinte betakarja a bekukucskálni vágyók elől a sertések "gyilkosát". Az óriási területen kívül már fél órája barangolva minden drótszakadásban láttuk a potenciált, hogy "na igen, itt be tudunk jutni!" - a falbeugrások által nyújtott délibábok pedig messziről egy korty hideg víznek tűntek a nyomasztó melegben. De valamiért olyan nehezen találtuk meg a kapu "zárját". Nem azt a huuu de modern elkészítésű kerítésformát képzeljétek el, csak egy szimpla nagymamám-féle volt. Néhol... Néhol azonban még a régi időszakból megmaradt falak köszöntek vissza nekünk. 

De sikerült! :))

Találtunk egy méteres magasságú kicsi kerítést, ami pont megfelelő volt a célnak, mondván elég magasak, ügyesek és jó fizikumúak vagyunk, hogy egy ilyen bébikerítést "átlépjünk". Hát nem... 


Az urbexelés bizony ÁLDOZATOKKAL jár!

Áldozatunk egy 10 éves, sötét, szakadt farmernadrág, aminek "halántékán" mára már csak egy hatalmas lyuk tátong! Gazdája, aki persze e szerény cikk írója volt, aki a 184 cm-es magasságával, gyatra fizikumával és töretlen jókedvével pár pillanatig csak a szakadás gyönyörű, melankólikus dallamán merengett lógva egy kerítésen! Pedig kedves bajtársam minden erejével segíteni próbált, hogy le ne maradjak a bent váró épületről. Márk ugyanis előrement és udvariasan megmutatta hogyan kell ügyesen kinyomni magad karból! Természetesen mikor átért, csak ennyit tudtam kérdezni - "te ezt most komolyan gondoltad?" 
Akkor sem adtam fel és három, négy kerítésről lecsúszott lábas valamint nyújtózkodós akcióm után azért csak megkértem, hogy másszon már vissza értem. Majd mondván ha bakot tart könnyebb lesz, csak nem gondoltuk, hogy sikerül hintáznom is egyet a kerítésen... jahm... és biztos vagyok benne, hogy mélyen legbelül kikacagott :))



Mindez azonban csak egy jó kaland első lépcsőfoka volt. Bent autók sorakoztak az épület mellett, amik járatva a motort kicsit bevallom rám hozták a frászt, így a legelső urbexes kalandomon. A hatalmas növényzetet seperve lábainkkal egyre közelebb értünk a hosszú csarnokhoz. A kezdetleges adrenalinszint, ami az elején az egekig ért bennem, az épülethez közeledve átváltott egyfajta buddhista békévé... Márk mellettem nagy szakértelemmel lépdelve fényképezte "vendéglátónkat". Míg én átmentem zenbe... Izgulva léptem át a fenti képen látható első épületrész "küszöbét", miközben azon agyaltam, hogy nem maradhatnánk itt egész délután?








Bentebb leskelődve már egész otthonosnak tűnt a Vágóhíd. Barátságosabbá tette a méteresre burjándzó növényzet (fa, borostyán és apró cinkosaik), aminek hatására egy arborétumban képzeli magát az ember.




Az arborétum gondolatán kívül viszont más is eszembe jutott a következő kép láttán - a hitelesség kedvéért került bele Márk is a "sztárfotómba" :) - nem úgy tűnik, mintha a Jumanji című filmben lennénk? Tudjátok, amikor Alan-ék házát ellepi a dzsungel és olyan hatalmas virágok nőnek ki a parkettából, amik bekapnak. :) Én ebben a pillanatban teljesen a filmben éreztem magam :)










A Vágóhíd tartóoszlopaink átsuhanó fény még élvezhetőbbé tette a hatalmas "folyosó" bejárását. Olyan aprócska pontok voltunk a nagy épülethez képest, mintha egy pici katicabogár pöttyére próbálnál fókuszálni, ami a háztetőn kíséri gazdáját.


Az alsó kép talán jobban visszaadja a hely hatalmasságát, belépve
a melléképületekből ebbe a "térségbe" egyből az jutott eszünkbe
 milyen óriási rendezvényt lehetne itt tartani! Bulihely megfelelő
nagysága: pipa, zenéhez jó akusztika: pipa, izgalmas környezet:
pipa, barátok: pipa, kóstoló: egy nagy megoldható pipa ;)



 
Talán a sertésólak egyikét sikerült megörökítenünk? vagy az 
egykori vágók pihenőhelyét? 


a hatalmas belmagasság még nagyobb tiszteletet követelt


A Vágóhídat körbejárva, lefotózva lassan komótosan kimozgolódtunk az épületből, aminek oldalán lévő OMLÁSVESZÉLY! felirat fel sem tűnt mikor beléptünk karmaiba. Ennek ellenére ez nem megrémisztett minket, hanem épp azon kacarásztunk, hogy még jó, hogy le van zárva a terület és senki nem mászkál be a kerítésen, ha ez a tábla még mindig itt áll :)

Kifelé sétálva azonban figyelmesek lettünk a korábban üresnek hitt porta nyitott kapuira. Szóval igen volt portásunk, igen "vendégek" is látogatták a helyet és igen mi ezalatt mindvégig bent voltunk és pofátlanul otthagytuk lábnyomainkat ;)


Ezzel a képpel búcsúznánk a Sertésvásárcsarnoktól és kedvesétől!

A csarnok hatalmassága és arborétumszerű belső építészete a látogatókat mindenbizonnyal el fogja bűvölni, de kérek mindenkit, ha van lehetőségetek, vigyetek drótvágót, kesztyűt, párnát vagy egy hokedliiit!!! 
Csak hogy mindenre felkészüljünk! :)